El se tudom mondani, annyi minden történt velem, de ezzel minden egészséges ember így van : ), közhely. Én viszont még végiggondolni se tudom. A végiggondolás azt jelenti, hogyha a gondolataimat (eseményekhez kötve) kronológiai sorrendbe állítom, akkor nagyjából egyenes útón végighaladok rajtuk. A gond az a csomópontoknál (elágazásoknál) van, mert itt kapcsolódik az egyik gondolat valamilyen módon (úton) a másikhoz (nem a soron következőhöz, hanem valamelyik teljesen másikhoz), és a gondolkodás folyamata közben rendszerint ezen az úton haladok tovább,de akkor már letértem a végiggondolás menetéről, és onnan már nagyon nehéz visszamenni. Aki érti szóljon. Kurva nagy problémákkal küzdök azt hiszem : ). De egyébként van amikor végig tudom gondolni a dolgokat, az esetek nagy többségében. Csak most valahogy, annyi új és érdekes élmény ért, hogy nem vagyok rá képes, szoval ezt akartam ezzel kifejezni : ).

Valószínűleg az iskolakezdés eseményteljes hetei miatt van ez így. Nehéz visszaszokni. az én speciális esetemben különösen. Jó református iskola lévén minden héten első óra: istentisztelet a Vörös templomban, minden nap reggeli igeolvasás, éneklés, majd reggeli imádkozás ("szívből könyörgök néked kegyes teremtő Istenem e napot is engedd meg békességgel véghez vinnem akaratodat tanulnom utaidban járnom oltalmad bé fedezzen kedvem kedved szerint légyen ámen"), és aztán nap végén délutáni imádkozás ("Dícséret dícsőség tisztesség és hálaadás a szentek urának légyen örök magasztalás kiben soha sincs megváltozás vagy ígérettől elhanyatlás tőle fejünkre szálljon áldás ámen") Különben ehhez a kettőhöz segítséget kellett kérnem, igaz hogy 5 éve majdnem minden nap elmondom, de ha valaki megkérdezi, akkor nem tudom, egyszerűen nem jut eszembe az első szó. Ezért hát megkérdeztem most gyorsan két embert hogy kezdődik (szúrópróba szerű ellenőrzés, ilyen ez a vallási intézmény), de csak 1 tudta. Tehát valószínűleg, más is így van ezzel (2/1, 50%). Bár nincs túl nagy kiterjedt statisztika hátterem, elismerem : ). Különben nagyon különleges érzés végzősnek lenni. Mindenki fiatalabb nálad. Ez felelőséggel jár, jól kell tudni kezelni az ilyen helyzetet, nem ám úgy mint a sok seggfej. Én személy szerint rosszul voltam azoktól az emberektől, akik beálltak elém a sorba az ebédlőbe, mert ők 12.esek, és akik odajöttek a pingpong asztalhoz, lerakták a hálót és mondták hogy most ők játszanak. Hogy lehet valaki ekkora paraszt? sose értettem, pedig biztos vele is ezt csinálták, nem érezte akkor, hogy ez valahogy rosszul van így?
Nagyon büszke voltam magunkra, teljesen jól kezeljük a helyzetet ("tisztelet" a kivételnek), nem küldjük el őket a pingpong asztaltól, sőt velük játszunk, párost meg forgót (roppant szórakoztató játék : ), és azt hiszem... hát igen szóval nagyon megkedveltek minket. És ez biztos sokkal jobb (érzés?), mint bunkónak lenni. Türelem, tolerancia, konformizálódás (bár egyik kifejezés se utal konkrétan erre a dologra, amiről én itt beszélek, de a program részének tekinthetjük azt hiszem az én kifonomult viselkedésemet is). Sokkal jobb a közérzetem is így, ez sokkal kellemesebb. béke. A harmadikra felsétálni, mindig is úgy gondoltam, hogy óriási szívás, ezt a véleményemet természetesen még most is tartom, valamennyire, de rájöttem hogy van jó oldala. Rengeteg különleges emberrel találkozom (mármint nem úgy találkozom, csak jönnek velem szembe). Ott vannak az új tagok, akik kezdenek rájönni, hogy ez a 6osztályos gimnázium nem olyan hepi dolog (mint mondjuk maradni általánosban) - majd később persze rá fognak jönni, hogy azért mégiscsak megérte. Aztán jön az a srác, akit tegnap láttam a főutcán, cigizett, így próbál beilleszkedni az általa elképzelt normák közé, nagyon laza akart lenni, de nem sikerült neki, egy hülye is kiszúrja, hogy most fog életében max 10jére cigit, szegény nem tudja hogy rakja a szájához, hogy szívjon bele, hogy lenne a legmenőbb, aztán egy laza mozdulattal a kuka felé dobja (fricskázza) a cigit, mellé, balfasz. Szerintem ettől még nem lesz barátnője, bár a fene se tudja. Ezek a mai fiatalok : ). És ott vannak, végre látom őket, akik talán még fel se fogták, hogy 1 évük maradt, aztán ugyse veszik fel őket sehova, mert soha életükbe nem tanultak semmit, tehetségük se volt semmihez, és olyan célokat tűztek maguk elé erre az évre (5 emelt szintű érettségi, 100 nyelvvizsga...), amin röhögnöm kell. Ha nincsenek gazdag szüleik, akkor ők már jövőre mehetnek dolgozni, vége. Persze semmi, az égvilágon semmi bajom az ilyen emberekkel, sőt hát szerintem most nagyobb szükségünk van az ilyen jellegű dolgozókra, csak sajnos nekik VAN ezzel bajuk. Érdekes dolog.
Pont olyan lenne mint egy jobbfajta állami iskola, ha nem próbálnák meg a pedagógusok és pár tanuló eljátszani a nagykeresztényt. Ők basszák ezt tönkre. Persze azt csinálnak amit akarnak, csak engem hagyjanak békén. Kicserélték az összes ablakot, és felvettek 2 festőmázoló embert, akik folyamatason festenek és mázolnak évközben, raktak be mindenkinek külön szekrényt (az enyém a 464es, elcseréltem Kulcsárral (elcserétem a kulcsomat kulcsárral háháháháháháháhá), mert ez pont mögöttem van), erre maszat azt mondaná hogy mert minket szeret az Isten. És valóban, érezhetően jobbak a körülmények, mint egy állami iskolában (merthogy minket az egyház is támogat). És mindezért csupám el kell menni egy héten egyszer a templomba, imádkozni naponta kétszer, énekelni, meg egy igét meghallgatni (ja és heti 2 vallásórára járni), tökre megéri. Az oktatás szinvonalával sincs semmi probléma. Talán némi kifogásolnivaló az olasz nelyvoktatás lehet. Tegnap írtam a névelőkből (4 éve tanulom), a határozott és a határozatlan névelőkből. Ennek oka, hogy az olasz tanárok 1, esetleg fél évente váltják egymást, mert mindenki kivándorol Olaszországba, vagy teherbe esik egy olacs macsótól. Hát ilyen ez az olasz, aki egyszer belemerül, örökre ott marad.