Gyorsan körbenéztem, mi ez a nagy felhajtás. Prága szép szép, de nekem egy kicsit olyan, mint Budapest. Berlint leginkább a monumentalitás szóval lehetne jellemezni (már ha ez a szó azt jelenti, amire én gondolok, gondolom igen, de értek már meglepetések : ), a szél nem volt lassú, de tényleg imbolygott Amszterdam. Párizsból csak a lényeget láttuk, azt hiszem elég is volt, ott tényleg mindenki divatos, passzolnak a ruhadarabjaik egymáshoz, és azt hiszem, hogy a legújabb kollekció szerint van mindenki öltözködve, na Párizsban egy pillanatig se éreztem, hogy talán helybélinek néznek : ). Svájc nyugodt és békés, olyan beteljesedett hangulata van, talán a sok, nagy és meredek hegyek miatt, vagy mert kurva sok pénzük van. Barcelona nagyon szép, Barcelona tényleg gyönyörű, de a legszebb akkor is Luxemburg, itt elhasználnám a leírva megmagyarázhatatlan kifogásomat. És Brüsszel, Európa szíve, és tényleg, Brüsszel Európa szíve, minden kultúrából van ott egy kicsi, vagy nincs, nem tudom, de Brüsszel az az igazi Európa, és hogy egy város mennyire európai, na azt onnan lehet megállapítani, hogy mennyire hasonlít Brüsszelre. Spanyolországban -szerintem- nyugtalanítóan sok folyó van kiszáradva (körülbelül úgy 10ből 9), de beparkosítják őket, ami nagyon szép, csak hát mégis... A svájci és belga csokik valóban nagyon finomak, a svájciak kifejezetten kedvező árúak is (illetve vannak olcsók, azért vannak drágák is), a holland fű íze finom, hatása roppant kellemes, a varázsgomba viszont igen erős drog, egy kicsit félelmetes -szerintem-. Szlovákia nem fejlettebb mint mi, legfeljebb mostanában egy jobb fejlődési pályára állt. Pozsonyt rendezettség, hangulat és szépség kategóriákban értékelve úgy Miskolc szintjére állítanám, ami nem jó, valljuk be, nem olyan jó.

Az a különbség a magyar és a nyugati ember között, hogy mi mindig a nyugatiakra szeretnénk hasonlítani, mindent át akarunk venni, és csak panaszkodunk hogy hajj nekünk milyen rossz és bezzeg nekik meg milyen jó. A nyugatiak azt mondják, hogy itt élek, ebben az országban, büszke vagyok rá (ja nálunk ez eleve nácinak számít), meg vannak az előnyei és a hátrányai, de én leszarom, megpróbálom jól érezni magam és kész. Azzal a gondolkodásmóddal boldogan lehet élni, a miénk viszont nem vezet sehova. Talán rossz dolgokat próbálunk átvenni. Egyébként azokban az országokban, ahol igazán nagyon jó az életszinvonal, ott kis földek vannak, sok fajta bolt, meg úgy alapvetően rengeteg kisvállalkozás. Ha van is szupermárket, a neve annak is az adott ország nyelvén van, úgyhogy nyílván nem valami külföldi cég, gondolom én. Svájcban például kis földek egymás mellett, mellettük meg egy kis kőbánya. Ott versenyeznek egymással a cégek, nem leszorítják a nagyok a kicsiket a piacról, jó persze honnan a tökömböl tudnám, igaz, tényleg nem tudom, csak úgy tűnik nekem (Ausztriában az autópályán minden a pályát átszelő hídra naggyal rá van írva a kivitelező cég neve, mondanom se kell, hogy mindegyiket más csinálta, meg vannak versenyeztetve, kurva jó -szerintem-). Persze lehethogy csak az én elfogult, multiellenes világszemléletemmel tűnik így, bocs, csak kurvára félek, hogy egyszer egy ilyen cégnél kell dolgoznom, nem akarok, egyáltálán nem. De reméljük a legjobbakat. 

Az előbb merő véletlenségből letöröltem a képeket a bori pendrájvjáról, azokat a képeket, amik miatt tegnap bementem a városba, hogy ezt az usb kulcsot odaadjam mariannak, aki szépen el is ment a megadott helyre a képekért, és én balga egy kattintással letöröltem. Borzasztó. Alig 10 perc elteltével pedig a csodálatos 21. század egyik nagyszerű találmányának köszönhetően (ez egy alig 10 mbos program, getdataback) és persze az én bűnözőhajlamom segítségével (letöltöttem a demot, majd pedig jól megcrackeltem) már vissza is másolhattam a letörölt adatokat erre a kis eszközre. Hihetetlen.

Visszatérve a komoly témákra, felvettek az egyetemre, juppppuuujééééé (gyorsan keresek egy olyan msnes képet, tudjátok amelyiken az arc partysapkában fújja a partysípot)*(áááá meg is van, hivatalos neve: Bulizós arc). Emlékszem még milyen lehetetlennek tűnő cél volt a kitűnő érettségi, aztán valahogyan csak meglett : ), azt hiszem én lepődtem meg a legjobban mikor ideadták a bizonyítványt és megláttam (valószinűleg én, mivel a többiek időben érkeztek a bizonyítványosztásra és ők halloták, amikor az elején elmondták a kitűnőre érettségizetteket). Szóval villamosmérnök leszek. Villamosokat fogok tervezni (HÁHÁHÁHÁÁÁÁMUHHAHAHAAAAAA, de kurva vicces basszameg. fuu de felidegesítenek az ilyen poénok, tartsátok távol őket tőlem.)

*közben eltelt másfél óra, a délután fél 2kor megkezdett bankszámlanyitásom folyamata egészem fél 5ig húzódott, mivel lefagyott a rendszer, így nekem fél 5kor vissza kellett mennem a városba aláírni a papírokat. Mert most már bankszámlám is van. Ilyen komoly ember vagyok. (úgy gondoltam, hogy rendhagyó módon most leírom mennyi minden történik velem egy blogbejegyzés írása közben)

Tegnap előtt, vagy az előtt (már nem tudom, a nagy semmittevésben összemosódnak a napok) légymészárlás közben azon gondolkodtam, hogy vajon miért is mészárlom őket. Miért öljük meg a legyeket? Mert beleszállnak a kajánkba. Igazából semmilyen étel nem volt kirakva, úgyhogy nem ezért, tudjátok miért? Azért mert idegesít a hangjuk, abba a rohadt zümmögésbe bele lehet őrülni, na ezért szánom rá magam néhanapján tömeggyilkolásra. Szegény, szerencsétlen legyek, azért kegyetlenek vagyunk velük. De nem eshet meg a szívem rajtuk, ha megsajnáltuk volna mindig állattársainkat, sose lehettünk volna csúcsragadozók, az egész evolúciónk nem törhetett volna ilyen magasra, ha nem vagyunk ilyen különösen kegyetlenek a többi állattal szemben (ha jobban belegondolok nem is lenne hozzá agyam, hogy végiggondoljam ezt az egészet, ha nem tettünk volna mindent úgy, ahogy tettünk). Úgyhogy magamban bocsánatot kértem a legyektől, és megöltem még azt a maradék párat is. Magam sem értem hogy kerülhettek oda annyian, csak egy pillanatra nyitottam ki az ajtót a postásnak, aláírtam az átvételi nyilatkozatokat (közben arra gondoltam, milyen kurva unalmas munkája van ennek a szegény postásnak, mindig erre gondolok, hogy nem unom meg), na és közben beszökött vagy 30 légy, mostanában rengeteg légy van az ajtó előtt. Szóval most hogy már jártam a nappaliban, a konyhában (de ott csak felületes mészárlást végeztem) és visszamentem az előszobába, ahol becsuktam az ajtót és megöltem minden mozgó élőlényt, visszamegyek az előbbi helyiségekbe. Egy légycsapóval a kezemben, lassan, higgadtan, halkan vonultam vissza, a legyek is csöndben próbáltak rejtőzködni valahol, féltek tőlem, rettegtek. Azt gondoljátok, hogy nem elég intelligensek ahhoz, hogy rájöjjenek kitől kell félni, hát pedig de, biztos hogy érezték, éreztem hogy érzik. Dehát kitől féljenek, ha ne tőlem, én voltam ott az egyetlen ember, aki valószinűleg megteszi azt, amit csak egyszer tehet meg az életükben valaki. Megölöm őket. Volt pár pancser akik az ablakon ültek, ők gyorsan elhullottak, nem menekülhettek. A többi is szép lassan bevégeztetett, a végére iszonyatosan profi lettem, röptében megcsaptam őket, aztán mikor megszédültek (esetleg valami sérülés érte őket) és a padlóra estek, könyörtelenül lecsaptam. Lúdbőrös vagyok, kegyetlen vagyok! Néha jó lehet üvölteni. 

További híreink: 
Vettem egy új cipőt. Sokat gondolkodtam rajta. 
Beadtam javíttatni a telefonom a t-mobilehoz és cseretelefonnak valami csúcsszuper szájbersotos űrtelefont adtak, nagyon király, de igaza van borinak, túlságosan hozzám fog nőni (gondolom ez a céljuk), úgyhogy mostantól kevesebbet foglalkozom vele.
Nem megyek gólyatáborba, mert egybeesik a nyári szünetem beteljesedésével: Csodaszarvassal. Ennyi.
Köszönöm a lehetőséget! A viszontlátásra!